Horváth Ádám operaénekes lesz a miniszteri biztos a dalszínházban
Horváth Ádám operaénekes lesz a miniszteri biztos a Magyar Állami Operaházban, kinevezése fél évre szól - jelentette be Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a dalszínház hétfői évadnyitó társulati ülésén Budapesten. Réthelyi Miklós miniszter szeptember 1-jei hatállyal nevezte ki Horváth Ádámot. Feladata a színház teljes körű pénzügyi és gazdasági átvilágítása.
Egerben harminc fellépő lesz a magyar dal napján
Egerben, a magyar dal fővárosában szeptember 12-én vasárnap, a magyar dal napján hét helyszínen több mint harminc előadó lép fel. A programban valamennyi generáció megtalálja a számára kedves zenei stílust. A koncertek nulla órakor kezdődnek és 24 órán át tartanak az egri színpadokon, illetve az Egal Klubban, a Minorita templomban, valamint a Bródy Sándor Könyvtárban - közölte Ponyi László, a szervező Egri Kulturális és Művészeti Központ vezetője.
Idén először ítélték oda a magyar dal fővárosa címet; Eger ezt pályázat útján érdemelte ki.
228 rajz és festmény született a 24 órás művészeti maratonon
187 hivatásos és amatőr művész valamint pszichiátriai beteg festett 24 órán keresztül a fővárosi Psychart 24 elnevezésű rendezvényen. A pénteken déltől szombaton délig tartó művészeti maratonon 228 rajz és festmény született, összesen 25 kiló festék és 400 ecset "fogyott". A Psychart 24 célja a szervezők, a Budapest Art Brut Galéria szerint az volt hogy megismertesse a nagyközönséggel a pszichiátriai betegségekben szenvedők látásmódját, csökkentse a velük szembeni diszkriminációt
Harkányi Endre életműdíjat kapott a nyíregyházi Vidor Fesztiválon
Életműdíjat kapott Harkányi Endre, míg a legjobb nagyszínpadi, illetve a kamaraszínpadi előadásért járó elismerést az egri Gárdonyi Géza Színház, illetve a budapesti Manna Produkció művészei vehették át a szombaton befejeződött nyíregyházi Vidor Fesztiválon. Harkányi Endre a fesztiválon a Vígszínház által játszott Egy, kettő, három című előadásban vett részt - mondta Kojsza Linda, a rendező Móricz Zsigmond Színház sajtóreferense.
Elhunyt Bánffy György színész
Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze - tudatta a budapesti teátrum pénteken az MTI-vel. A József Attila Színház saját hallottjának tekinti váratlanul, tragikus hirtelenséggel eltávozott doyenjét, akit pénteken Korfun ért a halál. Bánffy György közel négy évtizeden át, 1971 óta volt a József Attila Színház tagja.













