Több százezres tiltakozás Franciaországban
Több százezren tiltakoztak kedden Franciaország-szerte a kormány megszorító intézkedései, s azon belül a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése ellen. Országszerte tiltakozó sztrájkok is voltak: a közalkalmazottak egynegyede szüntette be a munkát, a vonatok fele nem járt és a nagyvárosi metróközlekedésben is komoly fennakadások voltak.
Az amerikai muszlimok támadástól tartanak a ramadán szeptember 11-i lezárásakor
Az amerikai muszlimok megerősítették a mecsetek védelmét, az Egyesült Államok iránti lojalitásukat hangoztatják, és más vallások vezetőinek támogatását kérik, mert attól tartanak, hogy közösségeiket támadások érhetik a böjti hónap, a ramadán végének megünneplésekor, ami idén szeptember 11-re esik - adták hírül a hétfői amerikai lapok. A mohamedán szervezetek egyúttal arra is felkészülnek, hogy visszatartsák tagjaikat a provokációkra adandó választól.
Hónapokig titkolták rákkeltő étolajak visszahívását Kínában
Kínai egészségügyi tisztségviselők öt hónapon keresztül titkolták, hogy visszahívtak egy étolajmárkát, amelyben rákkeltő anyagokat találtak - közölte pénteken a kínai állami média. A Kína középső részén található Henan tartomány illetékesei, valamint az érintett cég csak azután ismerte el az esetet, hogy az interneten terjedni kezdtek a visszahívásról szóló információk. A rákkeltő étolajból több mint negyven tonnát gyártottak.
"Rendelésre" rabolták el Madeleine-t egy nemrég megkerült levél szerint
Gyermektelen párok "megrendeléseit" teljesítő gyermekrabló banda vitte el Madeleine McCannt, a Portugáliából több mint három éve nyomtalanul eltűnt skót kislányt - legalábbis az ügy egyik volt - immár halott - gyanúsítottja szerint, akinek erről szóló levele most került elő. Raymond Hewlett - aki korábban gyermekkorú lányok elrablásáért és megerőszakolásáért háromszor is megjárta a börtönt - bűnösségét következetesen tagadta.
A gyermekek 20 százalékát fenyegeti a szegénység az unióban
Az Európai Unióban több mint százmillió gyermek és fiatal tartozik a 18 éven aluli korosztályhoz. E csoportnak legalább 20 százalékát fenyegeti állandó jelleggel a szegénység, a mostani gazdasági válság hatására pedig még ennél is többen szembesülhetnek ezzel a veszéllyel - olvasható a gyermekszegénységről közzétett tájékoztatóban.
Lövöldözés Pozsonyban: hét halott és 14 sebesült
Hét halottja és legalább 14 sebesültje van a hétfő délelőtti lövöldözésnek Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevet viselő városrészében - közölte Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter. Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány szerint az áldozatok között négy nő és két férfi van, mindnyájan családi, rokoni kapcsolatban vannak egymással.
Kitört az indonéz Sinabung-vulkán, 12 ezer embert evakuáltak
Tizenkét ezer embert evakuáltak vasárnap, amikor az indonéziai Észak-Szumátrán kitört a Sinabung vulkán. Az indonéz nemzeti katasztrófavédelmi központ közlése szerint a vulkán mintegy ezerötszáz méter magasan füstöt és hamut lövelt ki magából. A hatóságok ezt követően döntöttek a vulkán környékén élők evakuálása mellett. Egyidejűleg a legmagasabb fokú riadókészültséget léptették életbe.
A magyar menekültekre is emlékeztek Svédországban
A menekültek - köztük az 1956-ban érkezett magyarok - befogadásának állítottak Svédországban emlékművet, amelyet Viktória trónörökös hercegnő leplezett le. A Bortom Vagorna (A hullám túloldalán) címet viselő emlékmű csütörtöki felavatásán Haakon norvég herceg is részt vett Svédország déli régiójában, Skanéban.
Magyarországi segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
Magyarországról kaptak segítséget a székelyföldi árvízkárosultak, akiknek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) adományozott húszezer eurót és húsz tonna cementet - olvasható Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament (EP) alelnökének közleményében. A legnagyobb magyarországi munkaadói szervezet adományát Futó Péter, a MGYOSZ elnöke adta át Erdély két leginkább rászoruló községének, Bölön és Csíksomlyó árvízkárosult közösségeinek.
Szerencsétlenül járt egy kínai repülőgép Északkelet-Kínában, 43 halott
Negyvenhárom halottja és 53 sérültje van a kedd esti északkelet-kínai repülőgép-szerencsétlenségnek - közölte a Hszinhua hírügynökséggel a területileg illetékes pártbizottság osztályvezetője kedden késő éjjel. A repülőgép késő este, leszállás közben a földbe csapódott és kigyulladt a Hejlungcsiang tartományi Jicsün város repülőterének leszállópályája közelében. A fedélzetén 91 utas volt - köztük öt gyerek - és ötfőnyi személyzet - tájékoztatott a kínai központi légügyi hatóság. A helyszínen folyik a mentés, a sérülteket kórházba szállították.













