Lejárt a határidő, négy főpolgármester-jelölt lehet
Péntek délután négy órakor lejárt a főpolgármester-jelöltek bejelentésére rendelkezésre álló határidő, a már nyilvántartásba vett MSZP-s és Fidesz-KDNP-s jelölt mellett a Jobbik és az LMP jelöltjének van esélye felkerülni a szavazólapra. A Jobbik és az LMP is bejelentette főpolgármester-jelöltjét az előírt péntek délután négy órai határidőig.
Egy hónap múlva lesz az önkormányzati választás
Egy hónap múlva lesz az önkormányzati választás, október 3-án az ország közel 3.200 településén képviselőket, polgármestereket (Budapesten főpolgármestert) és a megyei közgyűlés tagjait választhatja meg négy évre a mintegy 8,2 millió választópolgár. A 13 magyarországi kisebbség is ekkor választhatja meg a helyi képviselőit a következő ciklusra. Az ajánlószelvényeket pénteken 16 óráig lehet gyűjteni.
A szerdán életbe lépett változásokat ismertette a kormányszóvivő
Szerdától senki sem kereshet havi kétmillió forintnál többet a közszférában, helyreáll az önkormányzatok működésének törvényességi felügyelete, rendszeres iskolába járáshoz kötik a családi pótlék folyósítását, valamint megkezdi működését a Terrorelhárítási Központ - ismertette Nagy Anna kormányszóvivő a szeptember elsején életbe lépett legfontosabb jogszabály-változásokat.
Megalakult a Terrorelhárítási Központ
A miniszterelnök szerint egy fejlett és erős országhoz ma már elengedhetetlen a jól szervezett, jól felszerelt és kiválóan kiképzett emberekből álló, önálló terrorelhárítási központ. Mától Magyarország e tekintetben is modern országnak számít - jelentette ki Orbán Viktor a Terrorelhárítási Központ (TEK) ünnepélyes alakuló állománygyűlésén a budapesti Maléter Pál laktanyában, ahol Pintér Sándor belügyminiszter átadta Hajdu János rendőr dandártábornoknak a TEK alapító okiratát.
Megdőlt az országos és a budapesti hidegrekord
Megdőlt az augusztus utolsó napján mért országos és budapesti hidegrekord: Sopronban 12 Celsius fokot, Budapesten 13,2 fokot mértek - mondta Kolláth Kornél, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa kedden az MTI-nek. Korábban 1989-ben, Pécsen mértek 13,7 fokot és ugyancsak 1989-ben Budapesten 14,3 fokot ezen a napon. (MTI)
Bombát találtak egy belvárosi építkezésen, a Szabadság téren
Közműcsere-munkálatok közben egy II. világháborús bombát találtak hétfőn 11 óra körül egy építkezésen a főváros V. kerületében, a Szabadság téren. A környéken ki kell üríteni három lakóépületet, egy bankot és az amerikai nagykövetséget is. A hozzávetőleg négy-ötszáz embert érintő kiürítés jelenleg is tart, várhatóan egy órán belül befejeződik - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. A belvárosi önkormányzat annak a mintegy ötven lakónak, akiket a kitelepítés érint, átmeneti elhelyezést biztosít.
Négy fővárosi kerületben még nincs polgármester-jelölt
Négy fővárosi kerületben még nincs hivatalos polgármesterjelölt az Országos Választási Iroda világhálós oldalán közzétett szombat kora délutáni összesítése szerint; a II., a III., a XIII. és a XVI. kerületben. A jelöltállítás határideje pénteken délután négy órakor jár le, ajánlószelvényt is csak eddig az időpontig lehet gyűjteni.
Viharos erejű szél a Balatonnál, többször riasztották a vízirendőröket
Viharos erejű, óránként 60-70 kilométeres sebességű szél támadt a Balatonnál pénteken késő délután, emiatt folyamatosan kell menteni a bajba jutottakat - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Bíró Gábor figyelmeztetett arra, hogy a szél további erősödésére lehet számítani, miközben a Balaton vize még kellemesen meleg. Másodfokú viharjelzés van érvényben, ezért csak az igen gyakorlottak menjenek a vízbe - tette hozzá.
Ma lesz a Fővárosi Közgyűlés utolsó ülése
Ma reggel kezdődik a Fővárosi Közgyűlés utolsó, kétnaposra tervezett, ám várhatóan csak egynapos ülése ebben a ciklusban; a meghívó napirendjén egyebek mellett rendezési tervek, a helyi iparűzési adórendelet módosítása, a műjégpálya rekonstrukciója, valamint a Radnóti és a Katona József színház igazgatóinak megbízatása szerepel. Bár nincs a napirendi előterjesztések között, de az ülésen várhatóan szóba kerül még a fővárosi távfűtési díj emelésének kérdése, a BKV-csődbizottság felállítása, valamint az önkormányzati választási kampány több témája.
KSH: Magyarország népessége 10 millió 4 ezer fő
Az év első felében a természetes fogyás csaknem hasonló mértékű volt, mint az elmúlt év hasonló időszakában; a nemzetközi vándorlást figyelembe véve a magyarországi népesség lélekszáma június végén 10 millió 4 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes adatok szerint összesen 45.128 gyermek született, ami 4,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.













