Aktuális időjárás

Budapest

Erősen felhős, gyenge záporeső
  • Erősen felhős, gyenge záporeső
  • Hőmérséklet: 16 °C
  • Szél: Észak-Északnyugat, 13 km/h
  • Légnyomás: 1018 hPa
  • Rel. páratartalom: 88 %
  • Látástávolság: 10 kilométer
Készült:

Ajánlatunk

Hirdetés:

Nyári Károly: Ragaszkodom a saját zongorámhoz

Nyár végi lapszámunk címlaphőse nem is lehetne más, mint Nyári Károly. A győri zenészcsaládból származó zongorista-énekes tizenkét évet töltött Hollandiában, számos világsztárral találkozott. Harmadik lemeze a Love Story címet viseli, ennek anyagát szeptember 22-én mutatja be a Művészetek Palotájában. Lázasan készül a koncertre, sőt már a jövő évre is gondol, amikor a Budapest Sportarénában lép majd fel, ahová vendégül hív egy külföldi csillagot is.

Besenyei Péter: Néha jólesik levenni a fordulatszámot

Tizenöt éves kora óta repül, húszesztendősen nyerte élete első versenyét. Számítások szerint eddig hétezer órát töltött a levegőben. Azt csinál a géppel, amit akar, ezért is nevezik a „magyarok szárnyának”. Bravúrjait itthon és külföldön csodálják, mindent megnyert, amit ebben a sportágban lehet. A műrepülő- világbajnok Besenyei Péter szinte mindenre nyitott. Hat évig zongorázott, a kyokushinkai karatéban kék övig jutott, több mint száz ejtőernyős ugrás van mögötte. Gyermekkora óta horgászik, szeret búvárkodni, síelni. Kevés szabad- idejében fotózik, és egyebek közt Vangelis, Mike Oldfield zenéjét hallgatja. Meghatározó tagja a Red Bull Air Race csapatának, most is az ő színeikben képviseli hazánkat a nagyvilág versenyein.

Havas Henrik: Addig hívnak, amíg igény van rám

Csak legyint arra, hogy egy elemzésben szellemileg kivégezték. Unalmas tévés arcnak tartják, szemére vetik, amiért celebbé lett, elismert sztárújságíróként médiabóvlit termel. Havas Henrik drámaírói tehetségét Spiró Györgyéhez hasonlították, megkerülhetetlen figurája volt a hazai újságírásnak, kegyeit politikusok és televíziók keresték. Azt mondja, jól megvan, és tudomásul veszi, hogy már nem ő beszélget a miniszterelnökkel. 

Pécsi Ildikó: Hinnünk kell a folytatásban!

Most is úgy jön-megy, mint a távirat. Persze egy kicsit visszább vett a lendületből, balesete után már nem vállalkozik lépcsőfutásra. Azzal is számolnia kell, hogy hetvenéves. Büszkén vállalja korát, ahogyan múltbéli tetteit is. Nemrég beválasztották a Halhatatlanok Társulatába, és egy magazin olvasói is a legjobb színésznőnek szavazták. Pécsi Ildikót gödöllői otthonában kerestük fel.

Katona Erika: Igazi bagi anticeleb vagyok

Fontosak számára a magyar múlt értékei. Ami már csak azért is szimpatikus, mert így nem tagadja meg, hogy honnan jött. Egy Pest megyei faluból, Bagról indult. Kisebb kitérők után ma már nemcsak a Duna Televízió stratégiai igazgatója, hanem műsorvezető, szerkesztő és riporter is egy személyben. Sok szép emléket gyűjt világutazásai során, de akad életének olyan pillanata is, amit legszívesebben elfelejtene, ez pedig édesapja halála. Folyamatos kapcsolatban van a nézőkkel, főleg amióta kitalálta a „Kedvencem a Duna Televízió” mozgalmat. Katona Erikával beszélgettünk.

Varnus Xavér: Méltósággal tudjunk megöregedni

Miben áll a különc sége? Létezik-e „varnusxavérság”? Vele kapcso latban ezer és ezer kérdés merül fel, főleg, ha tudjuk, hogy „Bach földi helytartójának” is nevezik. Mások ripacsnak, beképzeltnek, pimasznak tartják. Annyi bizonyos: hiteles és megosztó személyiség egyszerre. Az ötödik ikszet tapossa, április végén lesz 46 esztendős. Televíziós sorozatát az éjszakai órákban sugározzák, koncertjeit viszont elérhető időpontban tartja. Sosem tud megállni, újabb és újabb ötleteken gondolkodik. Az alábbiakban részletet közlünk a szerző most megjelent Szembeszélő című interjúkötetéből.

Koncz Zsuzsa: Fontosak az új élmények is

Egy nappal a nőnap előtt született. De nem ezért szereti a tavaszt. A szabadság, a szerelem időszakát. A Kossuth-díjas énekesnő mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, vidéki fellépései telt házak előtt zajlottak, s Ha én zászló volnék… címmel megjelent a régebbi koncertjeiből szerkesztett CD és DVD is, mely akár összegzésnek is beillik. Koncz Zsuzsa azonban nem tervezi a visszavonulást, sőt erre az évre is bőven vannak tervei.

Kepes András: Velem is bármi megtörténhet

Nem enged az értékrendjéből, mindig azt mutatta meg a nézőknek, amire ő maga is kíváncsi. Diplomataszülők gyerekeként sokfelé járt a világban. Stúdió, Apropó, Desszert, Világfalu, Különös történetek – ezek a tv-műsorok már az ő nevéhez kötődnek. Évekkel ezelőtt súlyos rákbetegség vette le a lábáról, de sikerült meggyógyulnia.

Kovács Kati: Van Bennem vágy a megújulásra

Öntörvényű, makacs természetű – végigjárja az eltervezett útjait, nem lehet eltéríteni. Tiszteli a normákat, éneklésben viszont a végső határokat feszegeti. A szeretet szolgálója, igazi szabad lélek. Nehezen dolgozta fel, hogy csak a színpadon sikeres, a magánéletben pedig sorozatos mélypontokat kellett átélnie. Vágyott egy gyermekre, de nem kapta meg a sorstól, viszont minden slágerét édes gyermekének tartja.

Halász Judit: A béke pillanata a legszebb ünnep

Halász JuditGyerekek és felnőttek egyaránt rajonganak érte. Ami nem véletlen, hiszen mindig mindenhol hamar belopja magát a szívünkbe. Színpadon, filmen, televízióban és koncerteken egyaránt sikeres. Állandóan mosolyog, holott bőven kijutott neki a küzdelmekből is, súlyos betegségéből azonban mára meggyógyult. Nem tud úgy végigmenni az utcán, hogy ne szólítanák meg lépten-nyomon.

Hirdetés:


ÉLŐ ADÁS


Az adás hallgatásához Winamp szükséges, mely
itt letölthető »

Belépés

Navigáció

Partnereink